Több ezer állás, képzés és karrier a jubileumi HVG Állásbörzén
![]()
Innovációk az álláskeresésben
A tavaly ősszel nagy sikerrel zárult, közel 11.000 látogatót vonzó kiállítás idén 10. alkalmát ünnepli, így izgalmas megoldásokkal várja a látogatókat: a szervezők továbbfejlesztették a legutóbb nagy sikert aratott Mosolykártya és a színkódolás rendszerét, valamint tavasszal bevezetésre kerül a helyszíni jelentkezést segítő e-Reg rendszer is.
Kiket keresnek most a munkaadók?
A HVG Állásbörzén a hasonló rendezvényektől eltérően a szakmai gyakorlattól a vezetői pozíciókig minden megtalálható, a kiállító cégek az összes nyitott állásukat meghirdetik, és fogadják rájuk a jelentkezőket. A börze adatai szerint a kiállítók 91%-a kínál pályakezdőknek szóló ajánlatokat, viszont ennél is magasabb azoknak az aránya (95%), akik néhány év tapasztalatot igénylő pozíciókat is meghirdetnek a helyszínen. A kiállítók 67%-a kifejezetten senior szakembereket is keres, 54%-uk pedig akár vezetői pozíciókat is tud kínálni a rendezvény látogatóinak. Az állásajánlatok szakterületek szerint is széles skálán mozognak, nem koncentrálódnak egyetlen szakmára: a kiállítók kétharmada mérnöki, műszaki, gazdasági és pénzügyi pozíciókat egyaránt kínál, több mint 60%-uk pedig informatikai szakembereket és magabiztos nyelvtudással rendelkező munkavállalókat is keres. Így azok is találhatnak eséllyel megpályázható, vonzó ajánlatokat a börzén, akik középfokú vagy a fentiektől eltérő végzettséggel, viszont jó nyelvtudással rendelkeznek egy vagy több nyelven.
Nem is olyan extrém a munkakeresés, ha ismerjük a technikáját
A sikeres személyes bemutatkozás érdekében a látogatók a börzén segítséget kaphatnak a felkészüléshez. Ízelítő a programokból:
- Gerilla Önéletrajz, avagy miken kell változtatnod, ha ki szeretnél tűnni az álláskeresők tömegéből?
- 10 nélkülözhetetlen tipp a sikeres bértárgyaláshoz
- Az Én marketing szerepe az álláskeresésben
- Állásvadászat 2.0
- Pályakezdő 1x1- Tudatos karrier lépésről lépésre
- Béren túli juttatások- ámítás vagy valós előny
- A succesful job interview - Tippek és trükkök a garantált sikerhez, angolul
- A nők helyzete a munkaerőpiacon
A GyakorlóTéren pedig előzetes jelentkezést követően karrier tanácsadáson, magyar és angol nyelvű CV tanácsadáson, valamint próbainterjún is részt lehet venni, illetve kiegészítő programként CreActivity verseny, HVG Állásbörze - Múlt és Jövő kiállítás és logikai játéksarok várja a látogatókat. A felkészültséget és a sikeres pályázást továbbá az ingyenesen igénybe vehető Toshiba InternetSarok, a Copy General NyomtatóSarok, AVON sminktanácsadás, Jobline CV FotóSarok, a munka világába visszatérni óhajtó szülők álláskeresését pedig a Micimackó gyermekmegőrző segíti.
A 2012 tavaszi állásbörze további részletei, regisztráció, kiállító –és programlista: www.hvgallasborze.hu

